Földváry Károly 1809. november 26-án született Csík megyében, a Gyergyói-havasok lábánál elterülő Szentmiklóson (ma Gyergyószentmiklós); apja földbirtokos. Sorsa sokban megegyezik kora ifjú nemeseinek életútjával, amely az osztrák császár szolgálatától szabadságharc katonáján keresztül emigrációba, majd pedig a hazatéréshez vezet.

1827-től 1833-ig szolgál a 41. gyalogezrednél, ahol a hadnagyi rendfokozatot szerzi meg, azonban a hadseregtől kiválva, erről a rangról lemond.

1848-ban jelentkezik az akkor szerveződő magyar honvédségbe, ahol századosi rangról rövid időn belül dandárparancsnokságra emelkedik. A tápióbicskei csata idején őrnagyi rendfokozatú.

Különösen kitűnik a délvidéki harcokban, majd pedig az 1849-es tavaszi hadjárat nevezetes ütközeteiben. (Tápióbicske: április 4., Isaszeg: április 6., Vác: április 10.) A szabadságharc sok fényes diadalához fűződik a „hősök hősének” a neve. Rettenthetetlen bátorságáról főleg a tápióbicskei és a váci csatákban tett tanúbizonyságot. Az előbbiben a Tápió vizén lévő átjárót, az utóbbiban a Gombás patak hídját foglalta el, kezébe ragadott zászlóval rohanva az ellenségre.

A szabadságharc bukása után a katonai törvényszék kötél általi halálra ítéli, azonban ezt 18 évi várfogságra változtatja. 1850. június 12-én kegyelmet kap. Kiszabadulását követően egy kis Borsod megyei községben, Apátfalván telepszik le, ahol gazdálkodással foglalkozik.

Összeütközése a fennálló hatalommal néhány év múlva arra készteti, hogy elhagyja hazáját. 1862-ben Itáliába megy.

Emigráns honvédtisztekből, és az osztrák császári seregből megszökött katonákból 1859-ben Kossuth kezdeményezésére megszervezték a Magyar Légiót, amely részt vett az olasz egyesítésért küzdő szabadságharcban. A légió ugyanebben az évben feloszlott, de Türr István újjászervezte azt, és együtt harcolt Garibaldi seregével. Ennek a seregnek lesz az egyik parancsnoka Földváry Károly, aki az egységes Olaszország létrejötte után, amikor a magyar légiót is feloszlatták, 1866-ban hazatér.

Rövidesen Ceglédre kerül, ahol élete hátralévő részét nagy tiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendve tölti el. Itt is hal meg 1883. december 14-én. Földi maradványai a Kálvária temetőben nyugszanak.

(Kertész János: Tápióbicske község és az iskola története, Tápióbicske, 1995)

ZSEMLEOSZTÁS

„1882-ben Fejér István nagy összeget tett le alapítványként a község pénztárába azzal a meghagyással, hogy amíg Tápióbicskén magyar gyermek él, minden év április 4-én minden gyermek és ifjú kapjon egy-egy zsemlyét, emlékezve arra, hogy ezt a földet, mely nékik a fehér kenyeret termi, magyar hősök vére öntözte. Azóta minden év április 4-én emlékeztető istentisztelet, és a honvédkeresztnél tartott ünnepség után az iskolaudvaron zsemlyeosztás van. Bár az alapítvány már az első világháború után már elértéktelenedett, de a gondolat él tovább, és még a legvészesebb időkben sem maradt el a zsemlye hagyományos kiosztása.”

(Nagy Imre, tanár leírása
Kertész János: Tápióbicske község és az iskola története, Tápióbicske, 1995)